napilap.ro

* 2020. oktober 22. *

Az ifjúság nevében

A heti Na... 2013. május 09.
  Hozzsz.
1.0 2.0 3.0 4.0 5.0
4 rtkels
Az ifjúság nevében

Otthon ültem és a semmibe néztem, gondolkodtam a múlton és a jövőn. Vajon a mi hibánk? Talán mi rontottunk el valamit? Sorsunk pecsétjeit mások vagy saját magunk osztottuk ki? Él még a remény? Élt már eleget? Vagy a hitünk cserben hagyott minket?

Túl sok kérdés gyűlt fel bennem, és úgy gondoltam, önökkel is megosztom. Nem szeretnék,-mert talán nem is tudnék- válaszolni ezekre a kérdésekre, mindenki válaszát saját magában találja. Itt bent, a szívében. Ahogy József Attila írja: ” Igazán csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz. Magaddal is csak itt bírhatsz, óh lélek! Ez a hazám.”

Érezték már mikor sétáltak az erdőn, hogy ez a hely mesés és megszólítja önöket? Azt várja, hogy ne hagyják magára? Ne hagyják, hogy idegen léptek tapossanak rajta? Én éreztem ezt , és tudtam, hogy szeret, a hely, ahol élek, végig nézte életem, látta, mikor sírtam, megvigasztalt, ha féltem, segített nekem hazát teremtenem. Segített, hogy tudjam, hogy valahová tartozom, éreztem azt, hogy tennem kell érte! Őseink, dédapáink, nagyapáink és szüleink is harcoltak érte, most bennünk a jövő. A jó dolgokért tenni kell, tenni és cselekedni! Mindenki vár… csak vár és vár, reménykedik, hogy talán valaki más megoldja a gondokat. Hát nem, ha nem ébred fel, ha tétovázik, VÉGE. Egy álom törik össze, amelyről talán nem is tudja milyen csodás.Kedves olvasó barátom szükség van önre, MINDENKIRE. Kezdetben én sem törődtem a hazával, gondoltam, mindegy, hol élek, csak jól menjen sorom. Egyszer csak jött az az érzés, ami rendkívüli, ami felemésztett, tenni akartam valamit ezért a földért, azt akartam, hogy a kezem munkája tegye jobbá ezt a vidéket, csalódtam … de nem adtam fel,ismét csalodtam és sokszor elbuktam. Aztán egy nap rájöttem, hogy a haza közös, a miénk. Egyedül gyenge vagyok, mint a nádszál, de társaimmal megvívhatom e harcot. Egységben az erő, kedves olvasó, egységben! Wass Albert szerint: „Ha őseink is elszaladtak volna, valahányszor nehéz idők jöttek, ma üres lenne ez az ország.” Igen, sajnálattal tapasztalom, hogy egyre üresebb. Fiatalok mennek külföldre, mert nincs megélhetőség, nincs pénz, vagy csak jobb életre vágynak. Elmennek és vissza sem néznek. Mit gondolnak önök , annak az embernek, aki itt hagyja szülőföldjét, hazáját és szüleit, jobb élete van? Talán!- de az üresség az el nem fogadás érzése, az az érzés, hogy nem hazájában van, idegen azon a földön, ahol él, hoszabb idő után felemészti. Mondhatnék most magasztos, nagy szavakat, de az egyszerű beszéd sokszor többet ér! Egyszerű ember vagyok, nagy szavakat tőlem ne várjanak.De el szeretném mondani azt, amit akkor érzek, amikor egy hosszabb útról hazaérve lepihenek, azt, amikor egy csodálatos hegyet vagy dombot látva jó érzés tölt el, azt a büszkeséget, azt a hálát, amit érzek, hogy itt élhetek.

Tudják, sokszor az a legédesebb gyümölcs, amit sokáig hagyunk érni. Én hiszem, hogy célba érünk,hogy mézédessé érik a gyümölcsünk. Kedves olvasók! Remélem átérezték néha csapongó gondolataimat. Egy dalszöveg részletével zárok figyelmeztetésként: “Semmit sem számít a hited, és a véred. Ha életed inkább szolgaként éled, saját utad helyett a másokét járod! S a gyermekednek is ezt a jövőt szánod.”

Hrdets

Megtekintsek: 826

Csillag

Nyomtats E-mail
Megosztás