napilap.ro

* 2020. oktober 22. *

Járhatatlanná váló közútaink, haldokló kézdiszéki tömegközlekedés

A heti Na... 2013. május 20.
  Hozzsz.
1.0 2.0 3.0 4.0 5.0
9 rtkels
Járhatatlanná váló közutak - életkép, Képek: Koalamaci

Hacsak turistaként járjuk Kézdiszéket, akarva és akaratlanul is megakad szemünk a minket körülvevő közvetlen környezetünkön. Nemcsak a hely, és a természet adta látványosságok vonzzák tekintetünket egy adott pontra; erdeink szépsége bűvöl el bennünket, vagy az őseink által megálmodott és felépített örökség fogad lépten-nyomon. Ugyanakkor szomorúan kell tudomásul vennünk a rideg és aggasztó valóságot is, ami többek közt jelenlegi helyi (falusi és községi, valamint megyei) útainkat illeti. A helyi tömegközlekedés is nagyon gyenge lábakon áll.

A falusi és megyei utak többségén gödör gödröt ér majdnem mindenütt, és ezek nem „műkátyúk”, amiket külföldön a forgalomlassítás céljából helyeznek ki, hogy megtévesszék a gyorshajtókat, ezáltal lassításra bírják őket. Nálunk minden igazi és valóságos… a kátyúk nemcsak optikai illúziók, vagy holmi hologramok, amik itt-ott akár szellemként délibáb módjára felbukkannak. Ezek a „kedves kis kátyúk” ha óvatlanul találkoznánk velük, akár egy tengelytöréssel is megjutalmazzák autónkat… S hiába minden mérgelődés, acsarkodás, mert a felsőbb hatóságok Pilátusként mossák kezeinket, nekünk pedig csak a kár marad. Ők nem hibásak ezért, nincs anyagi keretük a jobb munkára, stb. stb. Szegények! Azt javasolhatjuk nekik, hogy szervezzünk gyűjtést számukra, hátha valahogy átvészelik ezt a nagy csapást, s elég lesz a túléléshez az a csekély akár pár ezer eurós nagyfőnöki fizetés hónaponként. Szegények a tömegközlekedés ügyét is nagy gonddal vállukon viselik, ezért nem tudnak aludni éjjeleken át más mióta. A kézdivásárhelyi Ro-D Transport KFT vezérigazgatója Ernest Groß, magyarosan Nagy Ernő úr régi akár húsz-harminc éves használt német autóbuszaival és ritka szép menetrenddel kedveskedik a Kézdivásárhelyieknek és a környékbeli falukban élőknek. Kellemes a légkör a buszokon, főleg télen a minuszok közt, amikor a járműkek ablakai valósággal recsegnek a hidegtől, s úgy érezhetjük magunkat, mint egy négy keréken járó hűtőszekrényben vagy gyorsfagyasztóban. A nyári körülmények is hasonlóan „idillikusak”, itt nem kell ugyan a minuszoktól tartani, helyette kész ingyen szauna fogad bennünket, alulról beáramló utcaporral fűszerezve. Persze mindez „baráti áron van”, jelenleg egy menetjegy 12 km útra 8 lejbe kerül. A bérletek ára is igen érdekes, s a legnagyobb vicc az egészben az, hogy a diákok sem nagyon csípik valami miatt ezen „kedvező” ajánlatot.

A „jó utak” és a „ritka szép tömegközlekedés” bizonyosan szervesen is jobban összefügg egymással.

Hát nem csoda, ha ezek után az ide látogató turista is újra meggondolja, hogy érdemes-e még egyszer Kézdiszékre látogatnia, avagy jobb, ha más útirányt tűz ki célul magának. Ez a benyomás nemcsak őket befolyásolja negatívan, minket, helybélieket is sokkol. Mi, aki nemcsak hébe-hóba „járunk” ezeken az utakon, ilyen „ritka szép és jó tömegközlekedéssel” (napi max. 4-5 járat, de csak hétközben, hétvégén semmi), lassan oda jutunk, hogy kénytelenek vagyunk a kisebbik rosszat választani, s akár kilométeres kerülőkkel utazni akár az ellentétes irányba, hogy valamennyire óvjuk amúgy is alaposan megtépázott autónkat és idegzetünket.

A székely humor, furfang és leleményesség akár csodákra is képes, de sokszor az a szomorú tapasztalat, hogy a legtöbbször csupán elvi szinten maradunk meg, legföljebb néhány sopánkodásig jutunk el. Viccelés és humorizálás közepette ideiglenesen elfojthatjuk pár pillanat erejéig bánatunkat, elfásultságunkat. Utána mind azt mondjuk, kár a gőzért, ebből már nem lesz semmi, amíg mi székely magyarok, éppenséggel felsőháromszékiek „a jó öreg Romániához tartozunk”, addig … Nem folytatjuk, mert fölösleges, mindenki tudja, miről van szó. Sajnos csak maradnak a tények, hiába az elkeseredettség, és az esetleges egyéni tettvágy, ami talán néhányunkban megfogalmazódik. A fontos az, hogy ez is megvan, csupán a valódi tettek mezejére kell lépnünk, úgy mint méltó őseink tették. Mi is bátran lehetünk a XXI. század Molnár Józsiásai, Gábor Áronai vagy akár Kőrösi Csoma Sándorai, akik a mai kor ágyúival győzhetjük le az ősi ellenséget, a közönyt, a korrupciót és a mérhetetlen emberi kapzsiságot. Igen, ez lehetséges, csupán akarni kell, majd tenni, tenni, tenni, még akkor is, ha mások emiatt hülyének néznek minket, és egyenként egymagunk erőtlenek vagyunk. A lassan már általános és akár elcsépelt jelszó, az összefogás igen is új értelmet nyer, ha mi is ezt akarjuk! Minden ember a maga szakmájában, szakterületén képes nagyot és maradandót alkotni; ha összefogunk és egyesítjük erőinket, nagy dolgokra vagyunk képesek! Minden megváltozhat, ha nem is rögtön, de kisebb lépésekkel. A turisták sem fognak elkerülni annyiszor bennünket, mi is jobban érezzük majd magunkat a bőrünkben. Mindez, egy szebb és jobb jövő, csakis elsősorban tőlünk, helybeliektől függ. Akarunk-e ezért cselekedni, vagy minden jó így nekünk?! Milyen jövőt akarunk kínálni fiainknak, unokáinknak?

Hrdets

Megtekintsek: 1072

Koalamaci

Nyomtats E-mail
Megosztás